Kedves MNET tagok, kedves Kollégáim!

MolnarGBelaA 2013-as év búcsúztatásakor egy nagyon sikeres évtől köszöntünk el, egy olyan évtől, amely bővelkedett szakmai sikerekben. Régóta halmozódó problémákat sikerült megoldanunk, ezért tovább fejlődhettünk. Az év legjelentősebb eseménye Társaságunk megalakulása 20. évfordulójának ünneplése volt. Ehhez nagyszerű keretet adott a Kecskeméten megrendezésre került 15. kongresszus. A rendezvény több szempontból is mérföldkő a Társaság életében. Ez volt az első olyan kongresszus, amelyet a társaság maga szervezett, ahol a társszakmák képviselői is előadásokat tartottak, ahol „B” szintű jártassági vizsga megírására volt lehetőség, és amelyet az Európai Nőgyógyászati Sebészeti Akadémia támogatásával és felügyeletével megrendezett „precongress workshop” előzött meg. A bevezetett újdonságok mind beváltották a hozzájuk fűzött reményt, s így a Társaságunk egyik legmagasabb színvonalú kongresszusát élvezhette a több mint 300 regisztrált résztvevő. Hasonlóan tervezzük további kongresszusainkat is.

Az új év új kihívásokat is jelent. Egyre több osztályon végzik magas szinten a nőgyógyászati endoscopiát. Mindenki szeretné bemutatni elért eredményeit, az újonnan bevezetett műtéteket, az új technikákat és az érdekes és sikeresen megoldott eseteket. A nemes versengés mellett – amely inspiráló erőként hat mindenkire – meg kell tanulunk együtt, egymásért is dolgoznunk. Az igazi erő ebben rejlik. Munkánk is így lesz egyre magasabb színvonalú.
Továbbra is megrendezzük a „Fiatal Nőgyógyász Endoscoposok Baráti Találkozóját”, mert fontos célkitűzésünk, hogy fiatal kollégáinknak is egyre több lehetőséget biztosítsunk a bemutatkozásra, eredményeik bemutatására.

A Társaság elnökeként, a vezetőség nevében kérlek Benneteket, hogy aktív munkátokkal, észrevételeitekkel, ötleteitekkel segítsétek további fejlődésünket, s így egyre sikeresebbek lehessünk hazai és nemzetközi fórumokon.

Baráti üdvözlettel:

alairas_molnar_kek_k
Dr. habil. Molnár-G. Béla
MNET elnök